Így tüntesd el hatékonyan a szemed alatti sötét karikákat

Amikor egy jó alvás már nem elég.

A szemek alatti karikákkal sokan minden reggel küzdünk, és néha még egy jó alvás sem elég ahhoz, hogy eltüntessük őket. A fáradtság mellett ugyanis számtalan okuk lehet - előbb derítsd ki, mitől vannak, utána már célzottan tüntetheted el őket!

Okok

A sötét karikáknak és a puffadásnak több oka is lehet. Egyrészt lehet, hogy örökölted, vagyis olyan vékony és érzékeny a bőröd a szemeid alatt és gyenge a vénák fala, hogy a kevés alvás hiányában könnyebben megjelennek a karikák, mint másoknak. Másrészt a kor előrehaladtával szintén a vékonyodó bőr miatt hangsúlyosabb lehet, ha a keringés lassulásától és az alváshiánytól látható a puffadtság. Ugyanakkor allergia is előhozhatja a karikákat, és ez az, ami a legtöbb embernél előfordul, hiszen ilyenkor a gyulladástól kitágulnak az erek.



Tippek

Ahhoz, hogy megállapítsd, mi okozza a karikákat, finoman húzd meg a bőrt a szemed alatt. Ha utána sötétebb színű lesz, akkor genetikai okai vannak vagy a korral jár, ha normál színű, akkor pedig allergia, esetleg a rossz keringés állhat a háttérben.

Amikor a rossz keringés hozza elő a karikákat, próbálj meg dupla párnával aludni, tegyél hideg uborkát 5 percre reggel a szemed alá és keress koffeines vagy árnikás szemkörnyékápolót. előbbi gyorsítja a keringést, utóbbi a puffadást csökkenti hatékonyan. A vénákat pedig olyan krémekkel erősítheted melyek zöld tea olajat vagy szőlőmagolajat tartalmaznak. Az étkezésnél pedig figyelj arra, hogy elég omega 3 zsírsavat vigyél a szervezetedbe, ami elősegíti a kollagéntermelést, ugyanakkor nagyon hatékony a fekete csokoládé is.

Ha allergia okozza, akkor kezdd el az antihisztamin kúrát, mielőtt beütne az allergiás időszak, mert így tudod hatékonyan csökkenteni a tünetek megjelenését. Amikor pedig arról van szó, hogy vékony és érzékeny a bőröd, akkor tedd középpontba a kollagéntermelést elősegítő készítmények használatát, hiszen ezzel erősítheted és rugalmasabbá teheted. Ezt például a retinol valamint C vitamin tartalmú krémekkel érheted el. Utóbbi világosítja is a bőr, szóval tiszta haszon. A gyors eredmény érdekében használj szemkörnyékápolót, arra egy pici világos korrektort és fixáld az egészet púderrel.

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
Főoldali termékajánló

Sejtmegújító
Nappali krém

A ránctalanító hatású argán őssejt a bőrfelszín
legmélyebb rétegébe, az irharétegbe
is képes bejutni.

Bővebben

Micellás Sminklemosó Víz
Gyengéden tisztítja és ápolja az arc bőrét.
Bővebben

Regenero Korpásodás elleni sampon
Hatékonyan tisztítja meg
fejbőrt a korpától, segít megakadályozni a
korpa újbóli kialakulását.

Bővebben

Kiszállítás 8000Ft fölött

INGYENES KISZÁLLÍTÁS
8000 FT FÖLÖTTI VÁSÁRLÁS ESETÉN!