Cikkünkben néhány gyakori esetet gyűjtöttünk össze, de ha a tünetek néhány napon belül nem javulnak, akkor mindenképp javasolt szemész szakorvoshoz fordulni a pontos diagnózis felállítása érdekében.

  • Árpa

Az árpa nevű betegség valójában nem más, mint a szemhéj gyulladása, melyet általában az okoz, hogy baktériumok jutnak be az olajos váladékot termelő mirigyekbe. Jellegzetes kemény tapintású, vöröses duzzanat alakul ki az alsó vagy felső szemhéj szélén, ami fájdalommal, idegentest-érzéssel, könnyezéssel is járhat.

A panaszok meleg borogatással enyhíthetőek, de emellett oda kell figyelni arra, hogy ne dörzsölgessük, piszkáljuk a szemünket (főleg piszkos kézzel), ne sminkeljünk és ne krémezzük az adott területet, míg az árpa fel nem szívódik. Kinyomni pedig szigorúan tilos! Ha egy hét alatt sem múlik el, vagy a fájdalom kezd elviselhetetlenné válni, akkor mindenképp keressünk fel egy szemorvost.

  • Allergia

Ez most különösen aktuális, ugyanis tavasz van, tombol az allergiaszezon. A pollenek sokaknál okoznak kellemetlen tüneteket, például orrfolyást, bőrkiütéseket vagy szemhéjduzzanatot, ami gyakran viszketéssel is párosul.

Sajnos ez ellen sokat nem tudunk tenni, próbáljuk meg kerülni azokat a helyeket, ahol nagy számban fordul elő az allergén anyag, illetve az antihisztamin-tartalmú gyógyszerek, szemcseppek is enyhítik a panaszokat.

  • Kialvatlanság

Olykor előfordulhat, hogy az alsó vagy felső szemhéjduzzanat oka szimplán csak a fáradtság. A puffadás csillapítható hideg borogatással, az esetleges sötét karikák pedig sminkkel elfedhetőek.

A Helia-D Cell Concept szemkörnyék booster szérum szintén hatásos a puffadás ellen, hiszen koffeint és zöld tea kivonatot tartalmaz. Ezek élénkítik a vérkeringést az adott területen, feszesebbé és a fiatalosabbá teszik a bőrt.

Ám ne feledjük, hogy ez csupán tüneti kezelés, mely nem pótolja az elegendő mennyiségű pihenést. Egy-egy átvirrasztott éjszaka persze még nem nagy gond, de az alvás hiánya hosszú távon az egész szervezetben károkat okoz.

  • A felső és alsó szemhéjduzzanat okai a helytelen szépségápolási szokások is lehetnek

Lefekvés előtt gyakran megfeledkezünk a sminklemosásról, nem fordítunk különösebb figyelmet a kozmetikumaink higiénikus tárolására és használatára, netán azt sem szoktuk ellenőrizni, hogy meddig tart a készítmények szavatossága? Nos, akkor ne csodálkozzunk rajta, ha gyakran tapasztalunk puffadást vagy irritációt a szemhéjakon és a környékükön.

A kozmetikumok helytelen használata és a nem megfelelő ápolás ugyanis gyulladást okozhat. Ez viszont könnyedén elkerülhető, ha betartjuk az alábbiakat:

  1. Mindig olvassuk el figyelmesen az egyes termékek leírását, és ha benne van, hogy ne használjuk szemkörnyéken, akkor ezt maradéktalanul tartsuk is be.
  2. Este alvás előtt mindig mossunk arcot, soha ne feküdjünk le úgy, hogy rajtunk van a napi smink vagy a fényvédő maradéka! A legjobb, ha dupla tisztítást alkalmazunk, vagyis először olajos, utána vízbázisú termékkel mossuk meg az arcunkat, amit egy alapos tiszta vizes öblítés követ.
  3. A sminkecseteket rendszeresen tisztítsuk és fertőtlenítsük, a tégelyes kozmetikumokba mindig csak kézmosás után nyúljunk.
  4. Ha egy készítmény szavatossági ideje lejárt, semmiképp se használjuk tovább.

Végezetül arra is ügyeljünk, hogy csak jó minőségű kozmetikumokat használjunk, hiszen a silány termékek is árthatnak a bőrnek.

Hasonló bejegyzések

Hajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés?

Hajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés?

A hajápolás - a balzsam fontossága sokszor alulértékelt téma, pedig a sampon utáni ápolás döntően befolyásolja a haj állapotát. A hajmosás alatt a hajszálak külső rétege megnyílik, hogy a tisztítás alapos legyen.

ElolvasomHajápolás - a balzsam fontossága. Miért kihagyhatatlan lépés? témában

Téli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden

Téli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden

A bőr minden évszakban másféle törődést kíván. A téli bőrápolási rutin is eltér az év többi időszakától: a szél, a fűtött helyiségek száraz levegője mind kihívás elé állítják az arcbőrt. Télen melegebben öltözködünk, ehhez hasonlóan a bőrápolási szokásainkat is érdemes rétegezni, gazdagítani – mégpedig úgy, hogy közben figyelembe vesszük a bőrünk aktuális állapotát és igényeit.

ElolvasomTéli bőrápolási rutin – tudatosan és gyengéden témában

Ráncok eltüntetése – hogyan tehető simábbá az arcbőr a mindennapokban?

Ráncok eltüntetése – hogyan tehető simábbá az arcbőr a mindennapokban?

A ráncok eltüntetése sokak vágyott célja, főként akkor, amikor az első finom vonalak megjelennek a szemek körül vagy a homlokon. Vajon mit lehet tenni annak érdekében, hogy a bőr kisimultabb, frissebb, teltebb hatást keltsen – természetes és tudatos módon?

ElolvasomRáncok eltüntetése – hogyan tehető simábbá az arcbőr a mindennapokban? témában

Arcápolás 30 felett – tudatosan a ragyogó, kiegyensúlyozott bőrért

Arcápolás 30 felett – tudatosan a ragyogó, kiegyensúlyozott bőrért

Az arcápolás 30 felett egy olyan téma, amiről érdemes mélyebben beszélni. Ebben az életkorban még szép és üde a bőr, viszont a tükörbe nézve már olyan apró jelek tűnhetnek fel, amelyek korábban nem voltak ott.

ElolvasomArcápolás 30 felett – tudatosan a ragyogó, kiegyensúlyozott bőrért témában

Új Derma Professional termékcsalád – egy megújulás története

Új Derma Professional termékcsalád – egy megújulás története

Az új Derma Professional termékcsalád megszületése mérföldkő a Helia-D szakmai vonalának életében, hiszen az első pillanattól kezdve azt az irányt jelöli ki, amerre a professzionális arcápolás továbbhalad. Az új fejlesztés nem szakít a múlttal, hanem továbbgondolja mindazt a tudást és tapasztalatot, amely évtizedek óta a márka alapját adja.

ElolvasomÚj Derma Professional termékcsalád – egy megújulás története témában

Arclemosók a mindennapokra: a bőrápolás kihagyhatatlan részei

Arclemosók a mindennapokra: a bőrápolás kihagyhatatlan részei

Az arclemosók a napi bőrápolási rutin szerves részét képezik. A tiszta arcbőr érzete az egyik legkellemesebb élmény a nap során. A kérdés azonban mindannyiunkban felmerül: mitől jó egy arclemosó, és hogyan találhatjuk meg azt, amely valóban támogatja bőrünk egyensúlyát?

ElolvasomArclemosók a mindennapokra: a bőrápolás kihagyhatatlan részei témában