A rosacea jelentése dióhéjban

A rosacea egy olyan gyulladásos bőrbetegség, amely változatos tünetegyüttessel jelentkezik, a kialakulásának pontos okát pedig az orvostudomány még ma is kutatja. Legjellemzőbb ismertetőjegyei közé tartozik az orron, orcákon és az állon megjelenő tartós bőrpír, melyet olykor viszketés, érzékenység, égő érzés, illetve a hajszálerek duzzanata kísér.

A megjelenése egy lassú folyamat, mely több szakaszra bontható:

  • Eleinte átmenetileg, foltokban jelentkezik a bőrpír, illetve a viszketés.
  • Később a piros foltok egyre lassabban tűnnek el, majd végül már állandósulnak, a bőrfelszín alatti hajszálerek megduzzadnak, láthatóvá válnak.
  • Ezt gyakran követi egy gyulladásos szakasz, melynek során a bőr begyullad, érzékennyé, fájdalmassá válik.
  • Végső stádiumban pedig bőrkeményedések jelenhetnek meg, szövetszaporulat alakulhat ki, ami az orr megnagyobbodásával jár.

Bár mindez elég ijesztően hangzik, de érdemes tudni, hogy a rosacea csak ritka esetben válik súlyossá, az érintettek többségénél a betegség megáll a bőrpírrel járó, időnként gyulladásokkal tarkított szakaszban. Sajnos még nincs rá végleges gyógymód, viszont a megfelelő kezeléssel a panaszok csökkenthetőek.

Bár ilyenkor is érdemes felkeresni egy bőrgyógyászt, aki megállapítja, hogy valóban rosacea okozza-e a tüneteket, viszont a bőr állapota otthoni módszerekkel is javítható.

Hogyan ápoljuk a rosaceás bőrt?

Mivel a rosaceás bőr alapvetően érzékeny, ezért nagy körültekintéssel kell eljárni a használt kozmetikumok megválasztásakor. Először építsünk fel egy alaprutint, és ha ezek a készítmények nem okoznak irritációt, akkor óvatosan bevezethetünk továbbiakat is.

Mindenekelőtt válasszunk egy gyengéd, mégis alaposan tisztító arclemosót a mindennapos szennyeződések eltávolításához! A tiszta arcbőrön pedig alkalmazzunk szérumot: a Helia-D Cell Concept regeneráló szérum aktív összetevői segítségével csökkenti a gyulladást, nyugtatja a bőrt.

Ezt a hatást többek között az ázsiai gázló kivonatának köszönheti. A növényt az ősi kínai gyógyászat évezredek óta alkalmazza sebgyógyításra és gyulladáscsökkentésre, a hatékonysága tehát már sokszorosan bizonyított. A másik kiemelt hatóanyag pedig a PAD, amely viszonylag új, de annál ígéretesebb összetevő, ami enyhíti a bőrérzékenységet, és csökkenti a pirosságot.

A szérum után pedig használjuk a Helia-D Professional vadgesztenyés krémet, ami szinte azonnal csökkenti a rosaceás bőr irritációját, rugalmasabbá teszi az érfalakat, és segít megakadályozni az újbóli kipirosodást. A készítmény elérhető nappali és éjszakai változatban is, az előbbi természetes fényvédő anyagokat is tartalmaz.

Hogyan óvjuk meg a bőrünket?

Ahhoz, hogy a betegséggel járó tüneteket a lehető leghatékonyabban csökkentsük, nemcsak azzal kell tisztában lennünk, hogy mi a rosacea jelentése, hanem nagyon gondosan kell eljárnunk a mindennapok során is.

Alapvető tudnivaló, hogy rosaceás bőrrel tilos szoláriumozni és napozni, illetve télen-nyáron magas faktorszámú fényvédőt kell használni, ugyanis az UV-sugárzás hatására a panaszok súlyosbodhatnak.

Új kozmetikumokat csak egyesével vezessünk be a rutinunkba, hogy könnyen kiszűrhessük, ha valamelyiket esetleg nem tolerálja a bőrünk. Érdemes igénybe venni rosaceás bőrre való professzionális kozmetikai kezeléseket is.

Hasonló bejegyzések

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Hogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában?

Az új Hydramax De-puff szemszérum kifejezetten a szemkörnyék érzékeny területére készült.

ElolvasomHogyan segíthet az új Hydramax De-puff szemszérum a szemkörnyék ápolásában? témában

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

Mitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum?

A C-vitamin régóta népszerű összetevő az arcápolásban, hiszen többek között az egységesebb, frissebb és élettel telibb bőrkép támogatása miatt használják előszeretettel.

ElolvasomMitől különleges az új Hydramax éjszakai C-vitamin szérum? témában

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Itt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni?

Az új Cell Concept szem elixír peptidekkel a már jól ismert és sokak által kedvelt termékcsalád egyik izgalmas újdonsága, amely a szemkörnyék speciális igényeire lett kifejlesztve.

ElolvasomItt az új Cell Concept szem elixír peptidekkel: miért érdemes kipróbálni? témában

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Ismerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt!

Az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gél azok számára készült, akik az arctisztítást nem csupán egy gyors, kötelező lépésnek tekintik, hanem a tudatos bőrápolási rutin fontos alapjának.

ElolvasomIsmerje meg az új Cell Concept bőrtökéletesítő arctisztító gélt! témában

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért

Az új Cell Concept Kollagén Pro Booster egy olyan korszerű bőrápoló készítmény, amely kifejezetten a bőr feszességének és rugalmasságának támogatására lett kifejlesztve. 

ElolvasomAz új Cell Concept Kollagén Pro Booster – célzott támogatás a bőr feszességéért témában

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Hogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében?

Az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum egy kifejezetten mimikai ráncokra kifejlesztett, modern hatóanyagokat tartalmazó készítmény, amely könnyen beilleszthető a napi bőrápolási rutinba.

ElolvasomHogyan segít az új Cell Concept B-Tox Pro Szérum a mimikai ráncok csökkentésében? témában