BLOG

Természetes bőrápolás herba krém használatával

2021.08.02 15:55
Természetes bőrápolás herba krém használatával

Természetes bőrápolás herba krém használatával

Bár a kozmetikai ipar igen dinamikusan fejlődik, mégis érdemes néha visszatérni a “gyökerekhez”. Hiszen nem mindenki vevő a leginnovatívabb termékekre, valaki inkább az olyan tradicionális módszereket részesíti előnyben, mint a herba krémek használata. Hiszen a gyógynövények hatásait az emberiség már évezredekkel ezelőtt is jól ismerte, és miért ne alkalmaznánk azt, ami már sokszor bizonyított?

Harmóniában a természettel

Amikor még nem léteztek modern kozmetikumok, az embereket akkor is foglalkoztatta a bőrápolás. Ehhez pedig a lehető legkézenfekvőbb forrást használták: a természetet. Hiszen azt már régen is jól tudták, hogy egyes gyógynövények segítenek például az égési sebek során keletkezett fájdalom enyhítésében, másoktól gyorsabban felszívódnak a véraláfutások, megint mások pedig csillapítják a viszketést és hidratálják a száraz bőrt.

Ezenfelül azzal is tisztában voltak, hogy melyik növény hol és az év mely szakában terem, így amikor elérkezett az idő, akkor begyűjtötték őket, hogy később aztán felhasználhassák. A gyógynövényekből igény szerint főzetet, kenőcsöt, teát készítettek, amelyből összeállt otthon egy jól felszerelt házi patika - így az orvosság mindig kéznél volt, amikor csak szükség volt rá. 

Napjainkra azonban igen nagyot fordult a világ, a gyógynövényeket egyre inkább háttérbe szorították a korszerű kozmetikumok. Akik azonban közel állnak a természethez, azok ma is előnyben részesítik őket; és előszeretettel használnak például herba krémeket. 

 

Helia-D Herba krémek - tradíció és innováció egyesülése

A Helia-D márka pont egy növényi hatóanyagnak, a napraforgó szárában található auxinnak köszönheti ismertségét és sikerét. Adott volt a kérdés: miért ne alkalmazzunk más, értékes növényi kivonatokat is termékeinkben?

Így született meg a Helia-D Herba termékcsalád, melynek tagjait gyógynövényes krémek alkotják. A készítmények mindegyikéhez gyógyszerkönyvi minőségű alapanyagokat használunk, magas koncentrációban. Ezenfelül a krémek nem tartalmaznak semmiféle mesterséges szín- és illatanyagokat, valamint állati eredetű összetevőket sem. 

A Helia-D Herba krémeket mindazoknak jó szívvel ajánljuk, akik hisznek a természet csodálatos, gyógyító erejében, és a bőrápolásban is nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományos módszerekre és hatóanyagokra. Hiszen a szép bőr titkát már nagyanyáink is jól ismerték! 

 

A természetes bőrápolás 5 nagyszerű módja

A herba krémek rengeteg problémára nyújtanak gyengéd, mégis hatásos segítséget a különféle gyógynövények hatóanyagai által:

  • Az aloe vera gél hidratálja, táplálja, nyugtatja a bőrt, magas antioxidáns tartalommal rendelkezik.
  • A csipkebogyó krém ugyancsak gazdag antioxidánsokban, emellett esszenciális zsírsavak is találhatóak benne. Nyugtatja, regenerálja a száraz, irritált bőrt, gyorsítja a megújulását. Kiválóan alkalmazható rosaceás, pigmentfoltos vagy érzékeny bőr kezelésére. 
  • A fekete nadálytő krém a tökéletes orvosság a zúzódások, véraláfutások, ficamok és duzzanatok külsőleges kezelésére. Gyorsítja a sejtek regenerálódását, fokozza a szövetek vérellátását. 
  • A körömvirág-kamilla tartalmú herba krém sebgyógyító, gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik. Mérsékli a viszketést, az irritációt, nyugtatja és regenerálja a bőrt.
  • Végül érdemes megemlíteni a rozmaring krémet is, amely az izomfájdalmak, görcsök, húzódások miatt keletkező fájdalom enyhítésében remekel. Csökkenti a gyulladást, és segít a sérült izmoknak a regenerációban.
Ár Radar árösszehasonlító és piac shopalike.hu