HELIA-D TUDÁSTÁR

Amit a gyógynövényekről tudni kell, avagy az ősidők óta használt csodaszerek

2020.06.24 11:27
Amit a gyógynövényekről tudni kell, avagy az ősidők óta használt csodaszerek

A gyógynövények áldásos tulajdonságai már az ősemberek figyelmét is felkeltették: megfigyelték, hogy az egyes állatokon, ezen növények ösztönös fogyasztása következtében, jótékony hatások jelentkeznek.

 

 

Amit a gyógynövényekről tudni kell

 

Egyiptomban, a fáraók korában már teljesen pontos leírásokat tudtak alkotni az egyes növények gyógyító erejéről, az első – egy babiloni király nevéhez fűződő – gyógynövényeskertet pedig már az i.e. VIII. században létrehozták.

Az ókori görögök is kutatták a fák, bokrok, füvek emberi szervezetre gyakorolt hatásait, aminek következményeképp az első gyógynövényes kötet is elkészülhetett. Dioszkoridész az i.u. I. században alkotta meg „A gyógyító anyagról” című gyógynövénygyűjteményét, amely a legismertebb ókorból származó herbárium, gyógynövényleírásokkal, rajzokkal gazdagítva. A mű a maga idejében orvostudományi lexikonnak számított és a középkori orvostudományra jelentős hatást gyakorolt.

Az első magyar botanikai írás a XVI. században született meg „Herbárium” címmel, mely Méliusz Juhász Péter nevéhez fűződik. Később rengeteg a témához kapcsolódó magyar mű született, melyek közül kiemelkedő a Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály (a Ludas Matyi szerzője) szerzőpáros 1807-ben megjelent „Magyar Füvészkönyv” című alkotása, ami elsőként mutatta be Linné növénytani rendszerét magyar nyelven.  Derűs kitekintésként érdemes megemlíteni, hogy Fazekas Mihályt a magyar nép gyógyfüvek erejébe és a javas asszonyok gyógyító tevékenységébe vetett hite annyira megihlette, hogy ezt a méltán híres Ludas Matyi című művében is megjelenítette. Dr. Tucz, a sebgyógító doktor figuráját használta fel, hogy a bőrébe bújt, gyógyfüvek gyűjtését parancsba adó Matyi, általa leckéztethesse meg másodszor is furfangos módon Döbrögi Uraságot és gyógyíthassa ki az öntelt felfuvalkodottságból, ami azon kevés bajok közé tartozik, amire talán még a gyógynövények sem hatnak.

Végül nem maradhat el egy külföldi szerző, az osztrák botanikus Maria Treben említése sem, aki a gyógynövény gyógyászat és az alternatív kezelési gyógymódok specialistájának számított, és aki műveivel nagymértékben gazdagította a gyógynövénytani ismeretek tárát.

Napjaink orvos-tudományában talán már kisebb hangsúlyt kapnak a gyógynövények, mint a régi időkben, de a szépségápolás és kozmetikum gyártás újra és újra visszatér a természethez. Talán nem véletlen, hogy újra és újra felfedezzük ezeknek a kincset érő növényeknek a varázslatos erejét!

 


A bőr felépítése: A gyógynövények és más kozmetikai hatóanyagok bőrben kifejtett hatásai

Ahhoz, hogy valaki felismerje és helyesen kezelje saját bőrproblémáit jó, ha tisztában van a bőr felépítésével, működésével és azzal, hogy melyik összetevő hol és hogyan hat. Fontos tudni, hogy az egyes gyógynövények hogyan tudnak hatékonyan bekapcsolódni a bőrben zajló folyamatokba, és segíteni minket bőrproblémánk megoldásában.

Éppen ezért az alábbiakban a bőr felépítésének alapjait és a bőrápolás szempontjából legfontosabb tudnivalókat összegezzük, illetve a különböző bőrproblémák megoldására természetes, gyógynövényi hatóanyagokra épülő alternatívákat is igyekszünk bemutatni.

Bőrünk a legnagyobb érzékszervünk, mely számos jelentős funkciót lát el.  Bőrünk segítségével tapinthatunk, érezhetjük a hideg-meleg hatásokat és a fájdalmat is. Legfontosabb szerepe azonban a mechanikai és kémiai védelem biztosítása. Véd minket a fizikai hatásoktól, mint pl. a sérülések, horzsolások, és enyhén savas ph-értékű védő savköpenye révén megóv minket az olyan ártalmaktól is, mint pl. a fertőzések vagy különböző káros vegyi anyagok.

Bőrünket alapvetően 3 réteg alkotja, melyek kívülről indulva a következőek: hámréteg, irharéteg és bőralja réteg.

A hámréteg (epidermisz) legfelső rétege a szaruréteg (elszarusodott laphám) a védelmet hivatott biztosítani. A bőr világosabb vagy sötétebb színét a hámréteg alsó részében található pigmentsejtek sötét festékanyaga adja, ami véd a nap káros UV sugarai ellen. A hámrétegben találhatóak továbbá a pórusok is.

Bőrápolási szempontból ez bőrünk legfontosabb rétege, hiszen szinte minden hatóanyag ebben a rétegben fejti ki hatását, így az, hogy a bőröd legjobb fényében pompázik-e, nagyrészt ennek a rétegnek az aktuális állapotától függ.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy megfelelő készítményekkel védjük ezt a réteget a káros UV sugárzástól, és ne használjunk olyan magas ph-értékű kozmetikumokat, amelyek a bőrt természetes, enyhén savas állapotából kibillentenék.

Kiemelten fontos továbbá a hámréteg hidratálása. A bőr legkülső rétege olyan természetes hidratáló elemeket tartalmaz, mint pl. az aminosavak, az urea, a tejsav, a glicerin vagy a hyaluronsav, melyek magukhoz vonzzák és megkötik a vizet, így tartják hidratáltan a bőrt. A hidratálókrémek általában pont ezeket, a bőr saját hidratáló eszközeit próbálják lemásolni, és így segítik a hidratálást. Az olyan növényi olajok, mint például a kamilla, a körömvirág vagy a csipkebogyó, zsírsavtartalmuknak köszönhetően remekül táplálják a bőrt. Az aloe vera pedig aminosav tartalma miatt kiváló nedvességmegkötő, intenzív hidratáló növény.

A hámrétegben zajlik az úgynevezett természetes bőrmegújulási folyamat, melynek keretében a külső hámsejtek időről-időre lecserélődnek, megújulnak. Sajnos ez a folyamat a kor előrehaladtával lassul, s míg a sejtek lecserélődésének hossza egy csecsemőnél 2 hét, addig egy átlagos felnőttnél 28 nap, de idősebb korban ennek akár a másfélszerese is lehet. Viszont a különböző hámlasztó, radírozó készítményekkel és a hámképződést, sejtregenerációt segítő kozmetikumokkal meggyorsíthatod ezt a folyamatot. A bőr elhalt hámsejtjeinek eltávolítására alkalmazhatjuk az enyhén hámlasztó hatású csipkebogyót. A fekete nadálytöves készítményekkel pedig, allantoin tartalmuk miatt elősegíthetjük a sejtek képzését, a hámosodást.

Az irharétegben (dermisz) találhatóak a szőrtüszők, a verejtékmirigyek, az idegvégződések és a bőr vérellátását szolgáló erek, ez a réteg adja a bőr telítettségét, tömörségét és fiatalosságát. Ebben a rétegben találhatóak az ún. VIP sejtek, a fibroblastok, melyek olyan nélkülözhetetlen makromolekulákat termelnek meg, mint a kollagén, elasztin és hyaluronsav. Ezek a makromolekulák folyamatosan termelődnek és lebomlanak. A kor előrehaladtával azonban ez a természetes folyamat lelassul, egyre kevesebb ilyen makromolekula termelődik és egyre több bomlik le, vagyis számuk idővel csökken. Sajnos ezek a molekulák kívülről nem pótolhatóak, így az őket termelő fibroblastokat kell arra ösztönözni, hogy többet termeljenek belőlük.

Ebben segítségünkre lehet a nagy népszerűségnek örvendő retinol, de nagyobb mennyiségben szuper például az AHA, a peptidek és C-vitamin is. A C-vitaminban gazdag csipkebogyó képes fokozni a kollagéntermelést. Továbbá a fibroblastok működését serkentheti az aloe vera gélje is, méghozzá - egy kutatás szerint- hat-nyolcszorosára képes növelni azt.
Bőrképünket tovább tökéletesíthetjük a fekete nadálytő fő hatóanyagával az allantoinnal, mely növeli az extracelluláris mátrix (a kötőszöveti sejteket körülvevő, fehérjékből és szénhidrátokból felépülő hálózat) víztartalmát és ezzel csökkenti a bőröregedés jeleit.

A bőralja réteg (hipodermisz) az, ami a hőszabályozáshoz és az energiatartalék képzéséhez elengedhetetlen zsírsejteket tartalmazza.

Bőrápolási szempontból elmondható, hogy ilyen mélyre már semmilyen hatóanyag nem szívódik be, így erre a rétegre semmilyen külsőleg használt kozmetikummal nem tudunk hatni. Igaz, az itt található zsírszövet idővel csökken, így a bőrünk veszít teltségéből, feszességéből, de ezt otthoni bőrápolással nem tudjuk befolyásolni.

 


Milyen tényezők befolyásolják bőrünk állapotát, milyen okai lehetnek a bőr problémáknak?

Ahogy az előzőekből is kiderült bőrünk, mint a külső környezettel való közvetlen érintkezés szerve kiemelt törődést igényel. Fontos, hogy tudjuk, mi minden hathat a bőrünk állapotára, így az alábbiakban a teljesség igénye nélkül, néhány alapvető tényező bemutatása szerepel.

  • Táplálkozás: A szépség belülről fakad, szokták mondani joggal, hisz bőrünknek, akárcsak egész szervezetünknek szüksége van bizonyos ásványi anyagok és vitaminok bevitelére, e nélkül elképzelhetetlen az egészséges, sugárzó bőrkép. Az A-, C-, D- E-vitamin vagy a cink mind-mind elengedhetetlen tápanyagok bőrünk számára, így figyelnünk kell ezek pótlására a vitaminhiányos (téli) időszakokban is.

Zsíros, aknés bőr esetén javasolt bizonyos ételeinkben előforduló hormonhatású anyagok kerülése. Ilyenkor kedvező hatású lehet például a finomított élelmiszerek kerülése (gyorséttermi koszt), a cukorfogyasztás mérséklése, a fehérliszt és általában a magas glikémiás indexű (vagyis olyan élelmiszerek, amelyeknek elfogyasztását követően gyorsan emelkedik a vércukorszint) ételek, a tartósítószerekben és adalékanyagokban bővelkedő élelmiszerek mellőzése.

  • Folyadék bevitel mennyisége: Bőrünknek, ahogy egész testünknek is legfőbb alkotórésze a víz, így nem meglepő, hogy kívülről és belülről is hidratálni szükséges. A megfelelő mennyiségű folyadék bevitel feltölti a sejteket, így a ráncok mélysége csökken, továbbá hozzájárul a kollagéntermelés zavartalanságához.

Ha a bőröd megfelelően hidratált, akkor kevésbé törik meg, reped ki így sokkal ellenállóbb a baktériumokkal szemben, és egy napégés után is sokkal hamarabb felépül. Ha sok vizet iszol, azzal segíted a tested méregtelenítési folyamatait, így a pattanásokat, ekcémát, pikkelysömört okozó toxinok távozását is.

  • Időjárási tényezők: Mivel bőrünk az a külső védelmi vonal, mely érintkezik a környezetünkkel, így az egyes időjárási tényezők hatással lehetnek bőrünk állapotára.

A nap káros UV sugarainak hatására a bőr védő mechanizmusai legyengülnek, a bőr érzékennyé válik és hajlamos lesz a megbetegedésre. A bőrt érő, hosszú időn át tartó UV sugárzás bőrkárosodást okozhat és a bőr idő előtti öregedéséhez vezet. Egyes bőrbetegségek, mint például a rozácea esetén, fokozottan fontos az UV védelem.

A szélsőségesen hideg és meleg időjárás, valamint ezek váltakozása is hatással lehet bőrünkre. A hideg időben csökken a faggyúmirigyek működése, ami a bőr kiszáradásához vezethet, ahogy az alacsony páratartalom (pl. központi fűtés következtében) is dehidratálttá, érzékennyé teheti bőrünket. A meleg, párás környezetben ezzel ellentétben aknéra hajlamossá válhatunk a verejtékmirigyek túlzott működése folytán.

  • Hormonális tényezők: Az egyes bőrproblémák hátterében nem ritkán hormonális változások vagy hormonális zavarok húzódhatnak meg. Tinédzser korban a hormonális változás következtében fokozottan jelen lévő androgének gyakran okoznak aknés bőrt. Felnőtt korban pedig a tesztoszteron szint menstruáció előtti emelkedése okozhat kellemetlen pattanásokat.

Azonban a bőr szárazságának, feszülésének, hámlásának oka is lehet hormonális probléma, gyakran ezeket a tüneteket pajzsmirigy alulműködés, vagy az ösztrogén szint csökkenése (pl. klimax során) okozza.

A menopauza során végbemenő hormonális változások gyakran idézhetnek elő rozáceát, a terhesség során pedig a hormonális változások hatására a melanin termelés fokozódhat, amely a hiperpigmentáció egy formájához: melasmához vezethet.

  • Életmód: Bőrünk állapotát nagyban befolyásolja életmódunk is. A dohányzás következtében például, romlik a vér- és nyirokkeringés, így a sejtek oxigén- és tápanyagellátása csökken, továbbá méreganyagok halmozódnak fel. Ezen folyamatok eredményeként a bőr idő előtt öregedni kezd, sápadt és száraz, jellegzetesen megereszkedett lesz, elveszíti rugalmasságát és természetes ragyogását.

A túlzott alkoholfogyasztás is tönkreteheti tökéletes bőrképünket. Az alkohol vízhajtó hatása miatt rengeteg vizet veszítünk, így bőrünk gyorsan dehidratált, ennek következtében pedig fakó, ráncos kinézetű lehet. Az alkoholos italokban található, általában nagy mennyiségű cukor fogyasztása miatt pattanások is megjelenhetnek. Az alkohol gyulladást is okozhat, ami pirosság és puffadás formájában jelentkezik a bőrünkön.

Életmód szempontjából, nagyon fontos kiemelni a pihenés, alvás meghatározó szerepét. Igyekezzünk lehetőleg kerülni a stresszt és törekedjünk a napi legalább 7-8 óra alvásra a szép bőr érdekében.

 

Egészséges táplálkozás Folyadék bevitel Időjárás hatásai az egészségre Problémás arcbőr Egészséges életmód

 

A felsoroltakon túl természetesen rengeteg más tényező is hatással lehet bőrünk állapotára, ilyen pl. a genetika, a túlsúly, egyes betegségek, vagy a vízzel és különböző kémiai anyagokkal történő gyakori érintkezés is.

 

Mit tehetünk a bőrproblémák ellen, a szép bőr érdekében?

Ahhoz, hogy bőrünk a legjobb formáját hozza, legfontosabb lépésként meg kell találnunk azt a tényezőt, ami a mi esetünkben nem megfelelő és meg kell szüntetnünk a bőrünket érő káros hatásokat.

Van azonban, amikor ez nem olyan egyszerű, hiszen hozzátartozhat a munkánkhoz egyes kémiai vegyületekkel vagy a vízzel való rendszeres érintkezés, az éjszakázás, esetleg lehetünk éppen valamilyen hormonális változás közepén. De a mai rohanó világunkban az sem mindig megoldható, hogy minden étkezésnél odafigyeljünk a szükséges tápanyagok bevitelére.

Ilyenkor nagy segítségünkre lehetnek bizonyos táplálékkiegészítő készítmények, melyekkel pótolni tudjuk a bőrünk megfelelő működéséhez szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat.
Továbbá ilyenkor érdemes elővennünk a bőrápolás csodafegyvereit, a különféle hatású kenőcsöket, géleket, krémeket. A bőr regenerálódását, hidratálását, a vérkeringés serkentését, a gyulladáscsökkentést, sebgyógyulást és egyéb fontos folyamatokat elősegítő gyógynövényeket tartalmazó készítmények, ha önmagukban nem is hoznak teljes megoldást bőrünk állapotára, mégis igen nagy mértékben javítani tudnak azon.

 

A csipkebogyó például kiváló vitaminforrásként pótolhatja azokat a vitaminokat, melyeket a táplálkozás során nem bejuttattunk be kellő mennyiségben, az aloe vera egyedülállóan intenzív hidratáló hatása pedig a nem elegendő folyadékbevitel esetén szolgálhat mentőövként.

Egy-egy átmulatott éjszaka után, az alkoholfogyasztás, illetve alváshiány bőrön megjelenő jeleit tompíthatjuk a vérkeringést élénkítő fekete nadálytő, vagy a bőrkondícionáló hatású rozmaring erejével. A dohányzástól petyhüdté, szürkévé vált bőrünket a csipkebogyó C-vitaminbombájával vitalizálhatjuk.

Hormonális változások idején megjelenő bőrproblémák esetén is segítségül hívhatóak a gyógynövényes kozmetikumok. Például rozáceára használhatjuk a kamilla és a körömvirág gyulladáscsökkentő erejét, a kor előrehaladtával megjelenő melasmák, pigmentfoltok kezelésére pedig a csipkebogyóban megtalálható C-vitamin az igazi csodaszer.

Ami az időjárási tényezőket illeti, a napégés tüneteinek enyhítésére az aloe vera a legalkalmasabb gyógynövény, de a csipkebogyó is alkalmas az irritált bőr megnyugtatására. A hidegtől, széltől, szélsőséges időjárástól kicserepesedett bőr esetén a kamilla és körömvirág lehet segítségükre.

 

A Helia-D célkitűzés: Szép bőrt mindenkinek a természet és a gyógynövények erejével

A Helia-D már a ’80-as évektől kezdve azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minden nő és férfi bőrét széppé varázsolja a növényi hatóanyagok és a gyógynövények jótékony tulajdonságait felhasználva.

Nem véletlen, hogy az első Helia-D krém fő hatóanyaga is a napraforgó növény szárának kivonata volt, de a növényi eredetű hatóanyagok ma is alappillérei a Helia-D termékcsaládok fejlesztésének.

A Helia-D gyógynövények iránti szeretetét és tiszteletét leginkább a Helia-D Herba-kastély Gyógynövény- és Szépségközpont 2016-os tolcsvai megnyitása példázza, mely azzal a céllal jött létre, hogy közelebb vigye a szépségápolás és a kozmetikum-készítés világát, fortélyait és alapanyagait (a gyógynövényeket, növényi hatóanyagokat) a minőségi kozmetikumok rajongóihoz.

Ebben az újjá varázsolt XVII. századi kiskastélyban bárki játszva tanulhat a kozmetikumok értékes alkotórészeit adó növényekről, a 24 gyógynövényes ágyást, és sok egyéb kozmetikai felhasználású növényt rejtő Szépségkertben. Az ide látogatók egy kastély- és kozmetikum-történeti kiállítást is megtekinthetnek és elkészíthetik saját, egyedi növényi hatóanyagokkal teli arc- vagy kézkrémjüket. A kastély kávézójában megpihenhetnek és bátran letesztelhetik, valamint megvásárolhatják a Helia-D kozmetikumok széles palettáját. Sőt, a Helia-D Porfessional Szépségszalonban az otthoni ápoláson túlmutató intenzitású, innovatív kezelésekben is részesülhetnek a gyógynövények relaxáló hatású atmoszférájában elmerülve.

 

 

A Helia-D Herba krémeket ez a varázslatos kastély inspirálta, és tulajdonképpen a gyógynövények iránti megbecsülés és elkötelezettség megtestesüléseinek, kifejeződéseinek tekinthetőek.

 

A HERBA krémek megalkotáskor felhasznált főbb gyógynövényekről általában

Fekete nadálytő

A fekete nadálytő – ahogyan egyik népi neve a forrasztófű is mutatja - segíti a csonttörések, húzódások, zúzódások, ficamok, rándulások gyógyulását, emellett izom-, ideg-, ízületi- és ínhüvely-gyulladás, valamint visszérgyulladás esetén is alkalmazható. Fejfájás esetén a halántékra kenve fájdalomcsillapító hatású. Kozmetikai szempontból a fekete nadálytő egyik fő hatóanyaga, az allantoin, mely serkentően hat a vérellátásra és növeli a sejtek regenerációs folyamatait, a hám- és sejtképző hatása pedig gyorsítja a sebgyógyulást és a bőr megújulását.

Rozmaring

A rozmaring gyulladás csökkentő és fájdalomcsillapító hatása miatt, reuma és ízületi gyulladás esetén igen kedvelt gyógynövény. A kozmetikai iparban elsősorban baktericid, bőrkondicionáló, frissítő tulajdonságai miatt közkedvelt alapanyag. Minden bőrtípusra jótékony hatású, keringésjavító, vitalizáló, összehúzó és gyulladáscsökkentő hatóanyagainak köszönhetően.

Kamilla és körömvirág

A kamilla az egyik legjobb fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő gyógynövény. Illóolaját a kozmetikai ipar előszeretettel használja. Antimikrobiális, sebgyógyulást elősegítő, nyugtató hatása miatt, gyakran a babaápoló termékek alapanyaga. A kamilla kiválóan alkalmas bőrgyulladások, bőrfekélyek, nehezen gyógyuló sebek, ekcéma kezelésére. A kamilla mellett a körömvirág a másik legjobb antibakteriális, nyugtató, hámképződést elősegítő, gyulladásgátló gyógynövény. Külsőleg, a körömvirág kenőcse alkalmazható a nehezen gyógyuló, burjánzó, enyhébb égési vagy vágott sebek, hegesedések, ekcéma, bőrviszketés, pattanások, véraláfutás, enyhébb napégés gyógyítására. A kozmetikában minden bőrtípus esetén közkedvelt alapanyag: vizes kivonatával készült krémek zsíros arcbőrűeknek, olajos kivonatát tartalmazó krémek használata normál és száraz bőr esetén javasolt.

Csipkebogyó

A csipkebogyó egy igazi C-vitamin bomba, hiszen egyetlen apró bogyóban több C-vitamin található, mint egy egész citromban. De tartalmaz még A-, B-, K- és P-vitamint, vasat és magnéziumot is. A csipkebogyó olaj rendkívül magas C-vitamin tartalmának köszönhetően erősíti a bőrben lévő hajszálereket és a kötőszöveteket. Erőteljes antioxidáns így segíti a bőr regenerálódását, támogatja a bőr kollagén termelését. A- és E-vitamin tartalmának köszönhetően gyulladáscsökkentő hatású.

Aloe vera

Az aloe vera levelében található aloe gél széleskörű alkalmazása közismert. Legismertebb felhasználási módja a sebek, sérülések és napégés kezelése, mely az aloe vera gyulladáscsökkentő, regeneráló hatását aknázza ki. A kozmetikai- és szépségiparban nedvesítő, hidratáló, bőrirritációt gátló hatása miatt a hidratáló krémek kedvelt összetevője. Védi a bőrt a kiszáradástól, kirepedezéstől, zsíros bőr esetén pedig megakadályozza a túlzott mértékű faggyú-termelést.

Fekete Nadálytő Rozmaring Kamilla Csipkebogyó Aloe Vera

Többek között ezekről a gyógynövényekről is élményszerűen szerezhet további információkat minden érdeklődő a Helia-D Herba-kastély Gyógynövény- és Szépségközpontban, egy kozmetikum ismertetéssel egybekötött gyógynövénykerti séta - vagy ahogy mi hívjuk, a Herba-kaland - keretében.

 


A Herba krémekről: kinek és mire ajánljuk ezeket a krémeket?

A Helia-D Herba termékcsalád megalkotásakor olyan krémek létrehozása volt a cél, melyek – talán - a legnépszerűbb gyógynövények kivonatait tartalmazzák magas koncentrációban. Előállításuk során gyógyszerkönyvi és MSZ minőségű alap- és hatóanyagokat használunk.

Használatukat a mindennapos bőrápolás során mindenkinek jó szívvel ajánljuk.

A fekete nadálytőtartalmú Herba krém segítheti a véraláfutások, zúzódások és visszér tüneteinek enyhítését. Fő hatóanyaga mellett tartalmaz még olyan aktív összetevőket, mint a szőlőmagolaj, vadgesztenye kivonat és citromfű, melyek szintén nyugtató, regeneráló hatásúak.

A rozmaring kivonatot tartalmazó Herba krém izomgörcs, izomhúzódás, izomfájdalom esetén lehet segítségünkre. A rozmaring kivonat mellett további értékes összetevők: a szőlőmagolaj, a paprika kivonat, a menta kivonat és a mentol enyhíthetnek a fáradt, sajgó testrészeken.

A kamillát és körömvirágot, mint fő hatóanyagokat tartalmazó Herba krém az érzékeny, irritált, igénybevett bőr megmentője lehet. A benne lévő kamilla és körömvirág olaj gyulladáscsökkentő, sebgyógyító hatását kiegészíti még a zsurló, zsálya és hamammelis kivonat is, így végül egy rendkívül jó regeneráló, bőrpuhító ápoló készítményt kapunk.

A fő hatóanyagként csipkebogyót tartalmazó Herba krém javíthatja pigmentfoltokat és az érzékeny vagy rozáceás bőr tüneteit. A benne lévő csipkebogyó olaj elősegíti az elhalt hámsejtek eltávolítását és a bőr regenerálódását, emellett növeli a bőr ellenálló képességét. Összetevői közt van még a szőlőmagolaj, jojoba olaj, zsálya, citromfű és acerola kivonat, valamint a C-vitamin is.

Az aloe verás Herba-krém nagy (99,8%-os) tisztaságú aloe vera koncentrátum felhasználásával készül. Könnyed gél formulájának köszönhetően, könnyen felszívódik, és azonnali hidratálást nyújt. Bőr nyugtató hatásának hála, alkalmazhatjuk napégés esetén is.