BLOG

Miképp lehetséges a narancsbőr hatékony kezelése?

Miképp lehetséges a narancsbőr hatékony kezelése?

A cellulit a nők közel 80-90 százalékának megkeseríti az életét, de szerencsére léteznek praktikák a narancsbőr hatékony kezelésére.

Ehhez azonban fontos tudni, hogy egyáltalán mi áll ennek a problémának a hátterében, és milyen változtatásokat érdemes beiktatnia annak, aki szeretne leszámolni a cellulittal, és elkerülni az újbóli kialakulását.

Mitől és hogyan alakul ki a narancsbőr?

A cellulit megjelenésének okai két csoportra oszthatóak: az egyikbe a genetikai adottságok, a másikba pedig a külső tényezők tartoznak. Míg az első ellen nem sokat lehet tenni, addig a második tudatos életmódváltással elkerülhető.

A helytelen, rendszertelen táplálkozás, a sok stressz, a dohányzás, a mozgásszegény életmód mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a bőr alatti zsírsejtek felhalmozódása és a kötőszövet rugalmasságának elvesztése következtében létrejöjjön a narancsbőr.

Természetesen mindez nem egyik napról a másikra következik be, a kialakulásnak ugyanis három stádiuma van:

1. Eleinte az elváltozás még csak akkor vehető észre, amikor a bőrt összenyomjuk, egyéb esetben teljesen sima és egyenletes.

2. A következő fázisban álló helyzetben már nyomás nélkül is szemmel láthatóak a gödröcskék.

3. A legsúlyosabb esetben pedig már állandósul a cellulit látványa, fekvő, álló és nyugalmi helyzetben is egyaránt megjelenik.

Szerencsére egyik állapot sem tekinthető véglegesnek, a narancsbőr hatékony kezelése bárki számára lehetséges.

Úton az egészség felé

A cellulittól való megszabadulás nem lehetetlen, ám fontos megérteni, hogy ehhez nem egy bizonyos ideig tartó kúraszerű kezelés, hanem végleges, teljes életmódváltás szükséges. Fel kell hagyni a megrögzött rossz szokásokkal, és újakat bevezetni helyettük.

Az első lépés, hogy szokjon le a dohányzásról, és térjen át az egészséges táplálkozásra. Iktassa ki étrendjéből a feldolgozott élelmiszerek, a cukor, a fehér liszt fogyasztását. Válassza inkább helyettük a friss zöldségeket és gyümölcsöket, a rostokban gazdag élelmiszereket, és igyon meg naponta legalább 2-3 liter ásványvizet vagy natúr gyógyteát.

Emellett ajánlott a jól bevált, hideg-meleg váltózuhany, ami élénkíti a vérkeringést. Ez a módszer akkor a leghatékonyabb, ha legalább négyszer változtatja a víz hőmérsékletét, és alkalmanként körülbelül egy percig folyamatosan folyatja magára a vizet. Az eredmény még ígéretesebb lehet, ha a tisztálkodáshoz a Zelka natúr szappanokat használja, amelyek közül például a szőlőmagőrleményes, a fahéjas-narancsos vagy a kávés termékek alkalmasak a narancsbőr hatékony kezelésére is.

Ezenkívül fordítson figyelmet a rendszeres testmozgásra! Hetente legalább 3 alkalommal sportoljon intenzíven minimum 30-40 percig. Ehhez nem szükséges edzőterembe mennie, tökéletes lehet az otthoni torna vagy a szabadban végzett futás, kerékpározás is. Fontos, hogy megtalálja azt a mozgásformát, amelyben örömét leli.

Egyes kozmetikumok is segítenek a narancsbőr hatékony kezelésében

A fenti tanácsok betartása mellett külsőleg is lehetősége van meggyorsítani a folyamatot. Használja a Helia-D Narancsbőr elleni karcsúsító zseléjét, mely paprika- és fahéjolaj tartalmának köszönhetően fokozza a vérbőséget, élénkíti a vérkeringést, és segít eltávolítani a kötőszövetekben található méreganyagokat.

Alkalmazza naponta kétszer, reggel és este. Száraz bőr esetén a kezelés kiegészíthető a Helia-D Classic Bőrfeszesítő testápolóval, melyet szintén megtalál webáruházunk kínálatában.

Helia-D Narancsbőr elleni karcsúsító gél