BLOG

Mindent az antioxidánsokról hatásuk, fajtáik, használatuk

Mindent az antioxidánsokról hatásuk, fajtáik, használatuk

Akik kevésbé jártasak a bőrápolásban, azok sokszor zavarba jönnek az olyan szavak hallatán, mint például antioxidánsok hatása, szabad gyökök, pigmentfoltok megjelenése, kollagén és így tovább. 

A tudatos szépségápolás viszont nem kivitelezhető úgy, hogy nem ismerjük a legfontosabb alapfogalmakat, és nem vagyunk tisztában olyan dolgokkal, mint például az antioxidánsok hatása. Ezért most nézzünk meg a leglényegesebb tudnivalókat ezzel kapcsolatban!

Mik azok az antioxidánsok?

Ez egy gyűjtőfogalom, tehát nem egyetlen anyagra utal, hanem vegyületek egész csoportjára. Fő feladatuk a szabad gyökök káros hatásainak semlegesítése. 

Ám ahhoz, hogy megértsük, ez miért fontos, nem árt tudni, hogy pontosan mik is azok a szabad gyökök. Olyan instabil szerkezetű részecskékről van szó, amelyek képesek káros láncreakciót beindítani, többek között a bőrben is. Ilyenkor elveszik a saját sejtjeinktől az elektronokat, ami olyan következményekkel jár, mint a bőr látható öregedése. 

A szabad gyökök keletkezését felgyorsítják az olyan külső tényezők, mint például az UV-sugárzás, a dohányzás, a stressz, a kialvatlanság, az alkoholfogyasztás vagy a szennyezett levegő. És itt jön a képbe az antioxidánsok hatása.

Ezek az anyagok ugyanis képesek megbontani a szabad gyökök által kiváltott láncreakciót, ezáltal hátráltatva az olyan káros folyamatokat, mint a kollagén lebomlása. Az antioxidánsok közé soroljuk a C-, A- és E-vitamint, a Q10 koenzimet, a bakuchiolt, a karotinoidokat és a flavonoidokat is, melyek a minőségi bőrápolási termékekben is megtalálhatóak.

 

Hogyan használjuk ki az antioxidánsok hatásait?

Nagyon egyszerűen: építsünk be a bőrápolási rutinunkba antioxidánsokban gazdag kozmetikumokat! A megújult Helia-D Botanic Concept termékcsaládban az egyik fő összetevő a bakuchiol, ami szintén erőteljes antioxidáns hatással rendelkezik. A retinol növényi alternatívájaként ismert hatóanyag a retinoidok mellékhatásai nélkül képesek produkálni közel ugyanazt az eredményt, emiatt remek ránctalanító, bőrfiatalító anyag.

A Botanic Concept nappali és éjszakai ránctalanítókrémjében is megtalálható a bakuchiol, egyéb összetevőkkel együtt: a ligetszépe- és a szőlőmagolaj, a shea vaj, és a már említett E-vitamin is helyet kapott a termékben. A többféle antioxidáns még hatékonyabban tud szembeszállni a szabad gyökökkel, ezáltal fiatalosabb, simább bőrt eredményez.

Az antioxidánsok további előnye, hogy egészségesen ragyogóvá és üdévé teszik a bőrt, valamint némileg növelik a fényvédők hatékonyságát is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy helyettesítik is! 

A fényvédelem minden bőrápolási rutin alapja, ezért az antioxidánsok hatása is csak akkor érvényesülhet igazán, ha minden egyes nap használunk fényvédelemre alkalmas arckrémet is!

 

Milyen formában találkozhatunk az antioxidánsokkal a bőrápolásban?

Szerencsére manapság már rengeteg arcápolási termékben használják ezeket az összetevőket, így akár több ponton is beépíthetjük őket a rutinukba. 

Kezdjük a tisztítást egy antioxidánst tartalmazó arclemosóval, majd töröljük át a bőrünket egy olyan tonikkal, ami ugyancsak tartalmaz ilyen hatóanyagokat! Ezután használjunk antioxidánsokkal dúsított arckrémet és szérumot, esetleg szemránckrémet!

Ám azt se feledjük, hogy nemcsak az arcbőrünknek van szüksége extra védelemre – érdemes tehát antioxidáns hatású összetevőket tartalmazó kézkrémmel és testápolóval gondoskodni az egyéb testtájainkról is, hogy a bőrünk mindenhol sima és élettel teli legyen.